وهرسك

 Mindenfelé szolgák hada nyüzsgött. Egyik a másikon áttiporva igyekezett teljesíteni a parancsot - amit az urától kapott - hűségből, vagy gyakoribb esetben csak puszta félelemből.  Nem volt kérdéses, hogy ki szolga és ki főúr, már az arcukról is látszott, nem csak a ruházatukról. Az angol származású fiatal fiú igyekezett is elbújni közöttük, de elég nagy feltűnést keltett. Neki mindegy volt, csak túl kell élnie itt, megszereznie a gyógyszeriparnak a ritka Pashaf-virágot, amivel előállíthatják a legújabb gyógyszert, és ezzel rengeteg ember életét menthetik meg. Ez mind szép és jó, de fogalma sincs, merre keresse.
  Körülnézett. Kiszúrt egy öregembert magának, bölcsnek tűnt és tanultnak. Talán ő tudja a választ a kérdéseire. Habozás nélkül hozzá sietett. Közelebb érve látta, hogy az öreg vak.
  Lehajolt hozzá, és néhány érmét pottyantott az öreg lábainál lévő kalapba. Az, amint meghallotta a pénz csörrenését, előre kapott, és megragadta Will kezét.
- Mit akarsz tudni?  - kérdezte rekedt hangon.
Will már meg sem lepődött, hogy az öreg tudja, kérdése van. Túl sok furcsasággal találkozott már ebben az országban, hogy ne lepődjön meg ilyen apróságokon. Csak felelt.
- A Pashaf-virágot keresem. Tud róla valamit?
  Az öreg semminéző tekintete elrévedt. Mintha nem is hallotta volna a kérdés. Kis idő múltán azonban megszólalt.
- Miért érdekel ez téged? A háremben mindent megkapsz, amire csak szükséged lehet.
- A háremben?  - visszhangozta a fiú, nem értve, miről beszél az öreg.
- Persze... hiszen oda tartozol... - vigyorodott el az öreg - Ashraf herceg háremébe...
  Mielőtt tiltakozásra nyithatta volna a száját, a szél végigsimította a meztelen hátát. Végignézett magán. Olyan ruha volt rajta, mint amit a háremben viselni szokás. Mikor került ez rá? Hiszen ő a legjobb öltönyében jött ide...
  A fejéhez kapott, a haján gyöngyös hajdísz, a csuklóján csilingeltek a karperecek. Felpattant, és végignézett magán. Az öreg közben eltűnt, és eltűnt minden körülötte. Csak valami furcsa, aranyszínű derengés maradt, és a félelem, hogy nem bírta felfogni, elfogadni, mit keres rajta ez a ruha. Mindenfelől nevetést hallott, de bármerre fordult, nem látott senkit.
  Teljesen kétségbe volt esve. Mi történik? Hová került? Kik nevetnek rajta? Mi ez az egész őrület?
  Mielőtt teljesen beleőrült volna ebbe az egészbe, egy ismerős hang térítette magához.
- Ébredj már fel, te szerencsétlen! Ha így dobálod magad, be nem kenegetem a kék-zöld foltjaidat!
  Hallotta már ezt a hangot. Ugyan most nem tudja kihez társítani de... óvatosan felpislog. Oszlik a köd, halkul a nevetés. Egyre világosabb lesz, és végül ebből a világosságból kiválik Karim arca. Meglepetten pislog rá, mit is keres ő itt... először is arra szeretne választ kapni hogy hol van. De hamar ráeszmél. Már lassan egy hónapja kénytelen itt rostokolni a palotában, amióta idekényszerítették. Karim most az ágy szélén ül, kezében egy gyógyszeres tégellyel.
- Lássuk, hogy vagy... * nyomja a kezét a fiú homlokára* - Még mindig lázad van. Ashraf nagyúr ezért még meg fog büntetni. Megmondta, hogy ne járkálj ki a napra a szőke fejeddel.
  Will csak pislogott. Persze, tegnap kicsit kiszökött a levegőre, nem bánva, milyen erősen tűz a Nap. Bohóckodott odakint egy darabig, de onnantól már csak arra emlékszik, hogy valaki az ölébe kapva rohan be vele a palotába.
- Szerencséd, hogy Hakim nagyúr behozott - folytatta Karim, miközben lecsavarta a tégely tetejét. - Hagyhatott volna odaégni az udvar gyepére, amilyen kis szerencsétlen vagy .
  Végül kicsit rámosolygott, és közelebb ülve elkezdte bekenni a fiú arcát a krémmel, amit hozott. Mielőtt Will megérdeklődhette volna, mire jó, már érezte is, milyen jó hűvös érzéstd az arcának. Biztosan valami napégésre való.
- Nagyon leégtem? - kérdezi, hiába van a szobában tükör, most nem lát oda.
- Nem vészes, a napszúrásod a fő baj. Ez azonban segít, hogy ne hólyagosodjon fel a bőröd.
  Jó alaposan körbekeni a fiú arcát, nyakát a hátát a kencével, majd visszanyomja az ágyra, és nyom a fejére egy hideg vizes zsebkendőt. * - Remélhetőleg leviszi végre a lázadat.
  Szóval lázas... akkor ezért álmodott ilyen horrortörténetbe illő dolgokat.
- Köszönöm... - motyogja és hálás mosoly kíséretében, de ekkor ellibben a szoba elől a függöny, és bár nem látja, hogy ki lép be, Karim már fel is pattan meghajolni, így ő is felküzdi magát térdelőhelyzetbe, amilyen gyorsan csak tudja, és meghajol. Amióta itt van, volt ideje megtanulni, mi jár érte, ha nem teszi.
  Ashraf belépett a kis szobába, a nyomában Hakimmal. Will kezdett bepánikolni. Mi ütött beléjük, hogy idejönnek? Ennyire nem várhat a leszidása? Hagyják már békén... jelenleg egyenesen ülni sem bír, csupa láz, a legjobb lenne, ha hagynák pihenni.
 Ashraf int, hogy felkelhetnek, de odamordul Willnek - Feküdj vissza, ha jót akarsz magadnak. - mosolyog, de inkább úgy, mint valami ragadozó.
  Hakim közelebb lép hozzá, és szintén a homlokára teszi a kezét, mint nemrég Karim - Sok baj van veled - jelenti ki. - Szerencséd, hogy tegnap kint jártam, különben odaperzselődött volna a kis európai bőröd.
- Bo... bocsánat. És köszönöm, hogy behozott... - motyogja, nem nézve rá.
- Én megbocsátok. Hogy külön gyógyszert és kencét kellett felíratnunk neked az orvossal, csillagáron, azt majd beszéld meg a bátyámmal. Neki köszönheted, hogy nem döglöttél meg már tegnap.
  Will csak bólogatott, és bocsánatot kért még egyszer, biztos, ami biztos, azonban néhány perc múlva Hakim kivezette Karimot, és kettesben maradt azzal, akivel leginkább nem szeretett volna: Ashraffal.
  Csak csendben ült és várta, hogy a férfi megszólaljon, ő azonban nem adta jelét, hogy bármit is kívánna mondani, egyenlőre csak zavaróan bámulta a fiút. Leült elé, és felemelte a fejét, hogy ránézzen, de Will előre gondolkodva elkezdte a oldalsó falat nézni, nem akarta állni a tekintetét. Ashraf néhányszor végigfuttatta a kezét Will arcán, ahol egy picit lepirította a Nap, majd a vállán is, megsimítva az égett bőrt. Érezte, hogy a fiú megremeg, tehát biztosan fájdalmas volt az érintése, de különösebben nem zavartatta magát.
- Nincsen semmi mondanivalód? -szegezte neki az kérdését.
Will egy pillanatra ledermedt.
- Én... nagyon sajnálom a tegnap történteket, és soha többet nem csinálok ilyet, bocsánatát kérem, hogy nem hallgattam Ön...
- Azt hiszed, ezekkel a bűnbűnó szavakkal jóváteszed, ami tegnap történt? - csattant  ostorként a herceg szava, annak ellenére, hogy ő kérdezte a fiút, van-e bármi közlendője.
  Will összerezzent a hangra, és rögtön meg is hajolt, amennyire a köztük lévő távolság engedte.
- Egy vagyont költöttem a gyógyíttatásodra... nem mintha ez nekem pénz lenne, de hogy te nem érsz ennyit, ezzel igazán tisztában lehetnél. Csak hogy tudd, ha bárki mással történt volna ez a háremből, nem fizettem volna egy fillért sem azért, hogy meggyógyítsák, hát még, hogy ilyen drága kenceficékkel ápolják le a kipirult arcát, mint ez itt * rázta meg az arca előtt a kis tégelyt. 
- Értem...
  Egy darabig csend volt köztük, aztán Ashraf olyat tett, amire Will egyáltalán nem számított. Felvette a kendőt, ami akkor esett le a fiú  homlokáról, mikor meghajolt előtte, majd belemártotta az ágy mellé készített csupor vízbe, és kicsavarta, majd a fiú tarkójára nyomta. Will megborzongott a hideg érzésre. A nyakáról a mellkasára lecsurgó cseppeket figyelte. Ahogyan Ashraf is. Will fel szeretett volna nézni, de a herceg tarkóján tartott keze megállította. Így csak lopva felpislogott, amennyire tudott.
- Ha lázas vagy.... vajon a tested is forróbb.... belülről? - érkezett a következő, filozofáló kérdés Ashraftól, mire Will tányérnyi szemmekl nézett fel. De addigra a herceg arcán már ott ült azt a jól ismert playboy-mosoly, ami után mindig tudta, mi következik. A herceg, mintha nem úgy gondolná, bevizezte ismét a kendőt, de megragadva a fiú egyik karját, hasravágta az ágyon, és úgy nyomta a tarkójára a hideg textilt. Will már érezte is, ahogy a szoknyája a hátára dobódik.

  Mikor Karim egy újabb adag gyógyszerrel megérkezett Will szobájához, csak elfolytott nyögéseket hallott. Pár másodpercig csak bámulta a függönyt, aztán letette az ajtó mellé a tálcát, és amilyen halkan csak tudott, odébbállt.