Kérdések tömkelegeeee

Kaptam ilyen kérdéses izé-bizékét. Na, igazából fogalmam sincs, mit kell tenni vele, ha kell azon túl, hogy írok 11 dolgot, és válaszolok 11 dolgot :) Mindenesetre köszönöm Reyklaninak, és üzenem neki, hogy Béláim :D

11 dolog magamrúúú:

1. Van még pár blogom, de nem szeretem őket, mert tele vannak rossz emlékekkel.
2. Szeretem az epret. Nagyon. De rossz hatással van rám.
3. Egyszer azt hallottam, hogy Fii-chan annyira Fii-chan, hogy az már Fii-chan, de nem közveszélyes. Hát oké O_O akkor ez egy harmadik valami magamról.
4. Hivatalosan Fi-chan. Csak kettővel leírva néz ki jobban.
5. Szeretek fárasztó viccekkel idegelni másokat ^^
6. Egyfolytában azzal b*szkurálnak, hogy uke vagyok >< *toporzékol*
7. Jelenleg azért fohászkodok, hogy szobatársam menjen már ki pár percre, hadd csináljam meg a szülinapi ajándékát XD
8. Szerintem az emberek általában meglepődnek azon, ha a mondatok nem úgy végződnek, ahogy ők azt krumplifőzelék.
9. Napszúrást kaptam, és fáj a fejem >_<  * nyíg-fetreng*
10. Nem tudom, mi legyen a tizenegyedik valami magamról.
11. Nem jutottam dűlőre, úgyhogy szeretem a yakisobát.


Az én kérdéseim

1)Mi az a dolog, amire nagyon vágysz?   - Azt hiszem, jelenleg nagyon szeretnék szerelmes lenni. Lehetőleg nem viszonzatlanul.
2) Szeretsz ott lakni ahol most vagy?  - Otthon nem. Nagyon nem. A koli nem rossz.
3)Szerinted milyen lehet olyan tündérként élni, aki mások kívánságait teljesíti?  Én nagyon élvezném :) Vajon teljesítheti a saját kívánságait is?
4) Mi volt a legbizarabb étel, amit kóstoltál?  disznóvér. Ízlett 5 évesen. De most már a szagától is rosszul vagyok. Meg a pomelo, ami köztudottan egy szőlő ízű barack.
5)Meddig mennél el a saját igazad érdekében?  Ordításig. Pedig nem is tudok ordítani.
6) Mi a véleményed az önbíráskodásról?  Nem tudom O_O

7) Mit szeretnél, mi tartson örökké?  Hm... fiatalság? Pénz? Barátságok? Fene tudja, a fontos dolgok tartsanak örökké, legyenek szívesek.

8) Miért kék a boldogság madara?  Mert az Erdő Kapitánya rajzolói olyanra színezték.
9) Milyen íze van a szabadságnak?  Olyan, mint az epernek ^^ És a pezsgőnek, eperrel. (~^ω^)~
10) Brit tudósok kimutatták, hogy... hexameterben tör az égbe a karcsu szökőkút, s pentameterben hull dallamos íve alá. * üti a térdén a ritmust*
11) Mosolygtál már ma? (Ha nem, akkor tessék. Itt egy vicc ösztönzőleg: Ketten jönnek le a hegyről. Az egyik futva a másik medve. /Különben is zöldre van a, zöldre van a Csillagkapu festve!/) Mosolyogtam, az tuti, de az egyik az csak illemből volt....-.-"

Just look what fun...

A'sszem, a hozzám hasonló vén csotrogányokat már minden elbűvöli, ami nosztalgikus. Asszem, 1998-ban hallottam először ezt...  (de akkor ám ^^ ) és azóta is van fav, magyarul is :)

https://www.youtube.com/watch?v=dQFAinh7XCA

Kulcstartó

- Gyerekek, az ellenőrzőjét mindenki rakja be a táskájába, és holnap szeretném látni rajta a szülők aláírását, különben nem engedem fel a buszra, akinek nincs aláírva. Értettétek?
- Iiiiigeeeeeen!!!!
  A szőke kisfiú boldogan visította együtt a többiekkel a jóóól elnyújtott igent, majd gyorsan el is süllyesztette a táskájába a kis füzetet.
  Hazafelé baktatva a holnapi versenyre gondolt, és már alig várta. Floorball, ezaaaaz!! Most végre biztosan talál valakit, akivel öröm együtt játszani. Szeretne egy sportot, amiben végre nem egyértelmű, hogy ő fog nyerni, vagy a csapata, hanem valaki tényleg megizzasztja, és minden erejét be kell vetnie, hogy nyerjen, nem csak tessék-lássék elveszi a nyámnyila ellenféltől a labdát és már hálóba is van. Már unta, hogy mindig ilyen embereket fog ki. Vagy csak a sport rossz. Nem tudta.
  Otthon hevesen lengette a szülei előtt az ellenőrzőt, kért egy aláírást anyától, meg apától is, az a biztos, és felvágtatva a szobájába bepakolt mindent a nagy utazótáskájába, kifosztva a spájzot is, na meg elcsomagolta a kedvenc plüssmaciját, aki már nem fért be a zsákba, így kilógott a feje belőle. Nem baj, legalább kap levegőt, gondolta, és azzal le is feküdt aludni, hogy reggel olyan álmosan ébredjen, mint még soha. Értetlenül nézett szét, hiszen szombat van, miért kell felkelnie...? Aztán ahogy leesett eki a tantusz, pizsamástól kilőtt a fürdőbe, fél perc alatt elkészült és úgy futott az iskola felé, hátán a macis hátizsákjával, mintha az élete múlna rajta.
  Megmagyarázta a tanárnéninek, hogy hát ő anyuval és apuval is aláíratta, de apué nem mindig ér, ha nincs ott az orvosi pecsét és ne tudja, megfelelő-e így, de a tanárnő egy elnéző mosollyal felengedte a buszra, hogy onnantól kezdve egészen a fővárosig végighülyéskedjék az utat a barátaival.
  Boldogan kipakolt a kis kollégiumi szobában, ahol helyet kaptak, legalább 10-en aludtak egy szobában, ő pedig pontosan az ajtó mellé táborozott le. Holnap nagy meccs lesz, és erre fel kell készülnie.
  Az edzőjük és a tanárnőjük hangját hallotta az alsó szintről.
- Mindenki lefelé! Edzés!!!
  Floorball-ütőjét felkapva vágtatott le a a többiekkel a lépcsőn. Ő ért oda elsőnek és ez lett a veszte. Nem számított rá, hogy az frissen van felmosva. Még csak az első lépcsőfokra lépett rá, már ki is csúszott a lába alól a talaj, ő pedig lépcsőfokok tömkelegén gurult le, míg az edző egyszer csak fel nem kapta a vérző homlokú, kába Kisét.
  A kórházban tért magához. Az orvos épp valami csípős, aranybarna folyadékkal ecsetelte a homlokán lévő sebet. Mellette a tanárnő épp egy másik dokival beszélgetett, aki valami olyasmit mondott, amit Kise nem akart hallani. Azaz, nem akarta meghallani. Elhinni sem. Elfogadni pedig végképp nem.
  Felpattant, de rögtön össze is csuklott. Borzasztóan fájt a térde. Az edzője lépett mellé, és visszaültette az ágyra a hüppögő gyereket.
- Kise-kun... lesz még rengeteg meccsünk, amiken játszhatsz. De egy agyrázkódás nem játék, ahogyan az sem, hogy kiugrott a térded.
  Kise elképedve bámult le, miről beszél az edző, és akkor látta, mekkorára van dagadva a térde.
- A doktor úr visszarántotta a helyére, amíg eszméletlen voltál - magyarázta az edzője.
  A szállás felé a visszaúton csak csendben hüppögött a hátsó ülésen. Nem játszhat a holnapi meccsen. Miért? Miért kellett leesnie azon a vacak lépcsőn? Miért pont neki? Miért nem Hirokao esett le, ő sokkal bénább, mint ő, és egyébként is egész nap csak cserének ült volna odakint. Talán még kapusnak beállhatna... de ő nem tud védeni, a kapusuk pedig lőni nem... fejét csóválva mondott le a tiszavirág-életű tervről, és szomorú sóhajtással beletörődött: a holnapi meccset ki kell hagynia, ha jót akar magának.
  Másnap természetesen elment megnézni a csapattársait, de annyira unta, hogy már az első pár perc után három gól előnye volt az ellenfélnek, hogy úgy döntött köszöni, de ezt a förtelmet ő nem nézi. Könnyeit törölgetve battyogott ki az udvarra, de a legalsó lépcsőfokon ismét megbicsaklott a lába, és jól fenekékre esett.
  Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ott, ahol ült pityeregni kezdett, és a térdére hajtotta a fejét a nagy sírás-rívás közepette. Ennyire elkeseredettnek még soha nem érezte magát, és ennyire még nem volt igazságtalan vele az élet.
  Ki tudja, meddig hüppögött volna, ha meg nem hall egy huncut hangot a feje fölül.
- Hát te? Szépen seggre estél... ne bömbölj már, annyira nem fájhat!!!
  Egy, az övének sokkal sötétebb bőrszínű kar ragadta meg az ő kis hószínű európai karját és rántotta fel. Nyikkant egyet, mikor hirtelen súly nehezedett a fájó térdére, de megállt rajta, és szipogva nézett az előtte álló, sötét hajú kissrácra. Nagyjából vele egyidős lehetett, de neki, vele ellentétben fülig ért a szája.
- Mit bőgsz ennyire? *cukkolta a fiú* - Floorballos mez van rajtad, jól látom? Miért nem a többiekkel együtt csapkodod a labdát odabent? *kérdezte, a tornateremre mutatva. * - Vagy a sírós anyámasszony katonáját kitiltották?
  Kise ügyet sem vetett a piszkálódásra. Elmondta, hogy tegnap leesett a lépcsőn, ahol agyrázkódást kapott és kiugrott a térde, így nem játszhatott azon a meccsen, amit már év eleje óta jobban várt, mint a karácsonyt.
  A fiú nem szólt közbe, csak figyelmesen végighallgatta és a végén bólintott.
- Értem. Hát, ha ez boldogít, európai kissrác, akkor én sem játszhatok a meccseken. Az edző csak a hetedikeseket viszi , így én hatodikosként, hiába járok első óta edzeni, nem mehetek. Hat éve arra várok, hogy mehessek. De sajnos a korhatár 13 év. *vállat vont* - De sebaj ^^ Mire odajutok, én leszek a legjobb játékos, aki valaha is volt Japánban!!!
- Te is floorballozol? *kérdezte Kise nagy tányérszemekkel.
- Dehogyis! *legyintett nevetve a fiú. - Én kosarazok!
  Hátáról lekapva a hátizsákját elővett egy jókora labdát, és Kise kezébe dobta.
- Nahát... *ámult el Kise, ilyen labda még sosem volt a kezében.
- Kosaraztál már? *kérdezte a sötét hajú kissrác.
- Még soha. Csak hallottam róla. *rázta a fejét Kise.*
- Nesze! Nekem van még egy ilyenem! *csapódott a markába egy csillogó valami, miközben a labda ismét elsüllyedt a hátizsákban és lezárta egy cipzár.
Kise megnézte, mit kapott. Egy jópofa, kosárlabda alakú kulcstartó volt, ami a labda mintha éppen a kosár peremén egyensúlyozott volna.*
- Hogy hívnak? -*kérdezte*




 
- Már sajnos nem emlékszem, mit válaszolt. *sóhajtott Kise, miközben hanyattdőlt az iskola tetején, és unott arccal a szájába tömött egy mochit, amin rágódni kezdett.*
- Aham... * bólintott Aomine, és ő is lopott egyet Kise mochijai közül.
- Csak ennyit reagálsz? *kérdezte Kise némileg sértetten. * - Elmondtam a legszívhezszólóbb történetemet, te meg csak annyit reagálsz, hogy "aham"?
- Miéh, mif regáffak? *csámcsogta Aomine teli szájjal, majd lenyelte a hatalmas mochigömböt, és a fiúra meredt. * - Szóval most elvesztetted a kulcstartót, amit egy olyan kisfiú adott neked, akinek a nevére sem emlékszel, és ezért vagy annyira elkenődve?
- Igen! *füstölte Kise.
Aomine sóhajtott egyet, és az ölébe húzta a fiút, miután megbizonyosodott róla, hogy senki sincs rajtuk kívül a tetőn. Kise szomorú sóhajait hallgatta egy darabig, majd a fiú álla alá nyúlva kicsit megemelte a fejét, és egy nagyo puha csókot nyomott az ajkaira.
- Mennem kell, különben elmegy az utolsó vonat...* szabadkozott, miután a csók megtört*
- Menj csak... *bólintott Kise* - A buszig még majdnem egy órám van, addig mégegyszer körbejárom az iskolát, hátha megtalálom.
- Ne fáradj vele annyit. * mondta Aomine nemtörődöm hangsúllyal, miközben a hátára dobta a hátizsákját. * - Mindenesetre örülök, hogy egy ilyen kissrác akkora benyomást tett rád, csak mert neked adta a kedvenc kulcstartóját. Adok neked én is valamit, nehogy elfelejts. *villantott egy bishi mosolyt a fiúra, és megfogva a kezét, feljebb emelte, majd belepottyantott valamit, és rázárta az ujjait, majd egy gyors arcrapuszi után a vonatállomás felé sietett.
  Kise csak állt ott megbűvölve. Még mindig a mesének a hatása alatt állt, amit Aominének mesélt, de most valahogy már két fiú is foglalkoztatta. Ki lehetett az a kis hatodikos? És ki Aomine, hogy ennyire szeresse?
  Óvatosan kinyitotta a tenyerét. Egy kosárlabdát ábrázoló kulcstartó volt benne.

 وهرسك

 Mindenfelé szolgák hada nyüzsgött. Egyik a másikon áttiporva igyekezett teljesíteni a parancsot - amit az urától kapott - hűségből, vagy gyakoribb esetben csak puszta félelemből.  Nem volt kérdéses, hogy ki szolga és ki főúr, már az arcukról is látszott, nem csak a ruházatukról. Az angol származású fiatal fiú igyekezett is elbújni közöttük, de elég nagy feltűnést keltett. Neki mindegy volt, csak túl kell élnie itt, megszereznie a gyógyszeriparnak a ritka Pashaf-virágot, amivel előállíthatják a legújabb gyógyszert, és ezzel rengeteg ember életét menthetik meg. Ez mind szép és jó, de fogalma sincs, merre keresse.
  Körülnézett. Kiszúrt egy öregembert magának, bölcsnek tűnt és tanultnak. Talán ő tudja a választ a kérdéseire. Habozás nélkül hozzá sietett. Közelebb érve látta, hogy az öreg vak.
  Lehajolt hozzá, és néhány érmét pottyantott az öreg lábainál lévő kalapba. Az, amint meghallotta a pénz csörrenését, előre kapott, és megragadta Will kezét.
- Mit akarsz tudni?  - kérdezte rekedt hangon.
Will már meg sem lepődött, hogy az öreg tudja, kérdése van. Túl sok furcsasággal találkozott már ebben az országban, hogy ne lepődjön meg ilyen apróságokon. Csak felelt.
- A Pashaf-virágot keresem. Tud róla valamit?
  Az öreg semminéző tekintete elrévedt. Mintha nem is hallotta volna a kérdés. Kis idő múltán azonban megszólalt.
- Miért érdekel ez téged? A háremben mindent megkapsz, amire csak szükséged lehet.
- A háremben?  - visszhangozta a fiú, nem értve, miről beszél az öreg.
- Persze... hiszen oda tartozol... - vigyorodott el az öreg - Ashraf herceg háremébe...
  Mielőtt tiltakozásra nyithatta volna a száját, a szél végigsimította a meztelen hátát. Végignézett magán. Olyan ruha volt rajta, mint amit a háremben viselni szokás. Mikor került ez rá? Hiszen ő a legjobb öltönyében jött ide...
  A fejéhez kapott, a haján gyöngyös hajdísz, a csuklóján csilingeltek a karperecek. Felpattant, és végignézett magán. Az öreg közben eltűnt, és eltűnt minden körülötte. Csak valami furcsa, aranyszínű derengés maradt, és a félelem, hogy nem bírta felfogni, elfogadni, mit keres rajta ez a ruha. Mindenfelől nevetést hallott, de bármerre fordult, nem látott senkit.
  Teljesen kétségbe volt esve. Mi történik? Hová került? Kik nevetnek rajta? Mi ez az egész őrület?
  Mielőtt teljesen beleőrült volna ebbe az egészbe, egy ismerős hang térítette magához.
- Ébredj már fel, te szerencsétlen! Ha így dobálod magad, be nem kenegetem a kék-zöld foltjaidat!
  Hallotta már ezt a hangot. Ugyan most nem tudja kihez társítani de... óvatosan felpislog. Oszlik a köd, halkul a nevetés. Egyre világosabb lesz, és végül ebből a világosságból kiválik Karim arca. Meglepetten pislog rá, mit is keres ő itt... először is arra szeretne választ kapni hogy hol van. De hamar ráeszmél. Már lassan egy hónapja kénytelen itt rostokolni a palotában, amióta idekényszerítették. Karim most az ágy szélén ül, kezében egy gyógyszeres tégellyel.
- Lássuk, hogy vagy... * nyomja a kezét a fiú homlokára* - Még mindig lázad van. Ashraf nagyúr ezért még meg fog büntetni. Megmondta, hogy ne járkálj ki a napra a szőke fejeddel.
  Will csak pislogott. Persze, tegnap kicsit kiszökött a levegőre, nem bánva, milyen erősen tűz a Nap. Bohóckodott odakint egy darabig, de onnantól már csak arra emlékszik, hogy valaki az ölébe kapva rohan be vele a palotába.
- Szerencséd, hogy Hakim nagyúr behozott - folytatta Karim, miközben lecsavarta a tégely tetejét. - Hagyhatott volna odaégni az udvar gyepére, amilyen kis szerencsétlen vagy .
  Végül kicsit rámosolygott, és közelebb ülve elkezdte bekenni a fiú arcát a krémmel, amit hozott. Mielőtt Will megérdeklődhette volna, mire jó, már érezte is, milyen jó hűvös érzéstd az arcának. Biztosan valami napégésre való.
- Nagyon leégtem? - kérdezi, hiába van a szobában tükör, most nem lát oda.
- Nem vészes, a napszúrásod a fő baj. Ez azonban segít, hogy ne hólyagosodjon fel a bőröd.
  Jó alaposan körbekeni a fiú arcát, nyakát a hátát a kencével, majd visszanyomja az ágyra, és nyom a fejére egy hideg vizes zsebkendőt. * - Remélhetőleg leviszi végre a lázadat.
  Szóval lázas... akkor ezért álmodott ilyen horrortörténetbe illő dolgokat.
- Köszönöm... - motyogja és hálás mosoly kíséretében, de ekkor ellibben a szoba elől a függöny, és bár nem látja, hogy ki lép be, Karim már fel is pattan meghajolni, így ő is felküzdi magát térdelőhelyzetbe, amilyen gyorsan csak tudja, és meghajol. Amióta itt van, volt ideje megtanulni, mi jár érte, ha nem teszi.
  Ashraf belépett a kis szobába, a nyomában Hakimmal. Will kezdett bepánikolni. Mi ütött beléjük, hogy idejönnek? Ennyire nem várhat a leszidása? Hagyják már békén... jelenleg egyenesen ülni sem bír, csupa láz, a legjobb lenne, ha hagynák pihenni.
 Ashraf int, hogy felkelhetnek, de odamordul Willnek - Feküdj vissza, ha jót akarsz magadnak. - mosolyog, de inkább úgy, mint valami ragadozó.
  Hakim közelebb lép hozzá, és szintén a homlokára teszi a kezét, mint nemrég Karim - Sok baj van veled - jelenti ki. - Szerencséd, hogy tegnap kint jártam, különben odaperzselődött volna a kis európai bőröd.
- Bo... bocsánat. És köszönöm, hogy behozott... - motyogja, nem nézve rá.
- Én megbocsátok. Hogy külön gyógyszert és kencét kellett felíratnunk neked az orvossal, csillagáron, azt majd beszéld meg a bátyámmal. Neki köszönheted, hogy nem döglöttél meg már tegnap.
  Will csak bólogatott, és bocsánatot kért még egyszer, biztos, ami biztos, azonban néhány perc múlva Hakim kivezette Karimot, és kettesben maradt azzal, akivel leginkább nem szeretett volna: Ashraffal.
  Csak csendben ült és várta, hogy a férfi megszólaljon, ő azonban nem adta jelét, hogy bármit is kívánna mondani, egyenlőre csak zavaróan bámulta a fiút. Leült elé, és felemelte a fejét, hogy ránézzen, de Will előre gondolkodva elkezdte a oldalsó falat nézni, nem akarta állni a tekintetét. Ashraf néhányszor végigfuttatta a kezét Will arcán, ahol egy picit lepirította a Nap, majd a vállán is, megsimítva az égett bőrt. Érezte, hogy a fiú megremeg, tehát biztosan fájdalmas volt az érintése, de különösebben nem zavartatta magát.
- Nincsen semmi mondanivalód? -szegezte neki az kérdését.
Will egy pillanatra ledermedt.
- Én... nagyon sajnálom a tegnap történteket, és soha többet nem csinálok ilyet, bocsánatát kérem, hogy nem hallgattam Ön...
- Azt hiszed, ezekkel a bűnbűnó szavakkal jóváteszed, ami tegnap történt? - csattant  ostorként a herceg szava, annak ellenére, hogy ő kérdezte a fiút, van-e bármi közlendője.
  Will összerezzent a hangra, és rögtön meg is hajolt, amennyire a köztük lévő távolság engedte.
- Egy vagyont költöttem a gyógyíttatásodra... nem mintha ez nekem pénz lenne, de hogy te nem érsz ennyit, ezzel igazán tisztában lehetnél. Csak hogy tudd, ha bárki mással történt volna ez a háremből, nem fizettem volna egy fillért sem azért, hogy meggyógyítsák, hát még, hogy ilyen drága kenceficékkel ápolják le a kipirult arcát, mint ez itt * rázta meg az arca előtt a kis tégelyt. 
- Értem...
  Egy darabig csend volt köztük, aztán Ashraf olyat tett, amire Will egyáltalán nem számított. Felvette a kendőt, ami akkor esett le a fiú  homlokáról, mikor meghajolt előtte, majd belemártotta az ágy mellé készített csupor vízbe, és kicsavarta, majd a fiú tarkójára nyomta. Will megborzongott a hideg érzésre. A nyakáról a mellkasára lecsurgó cseppeket figyelte. Ahogyan Ashraf is. Will fel szeretett volna nézni, de a herceg tarkóján tartott keze megállította. Így csak lopva felpislogott, amennyire tudott.
- Ha lázas vagy.... vajon a tested is forróbb.... belülről? - érkezett a következő, filozofáló kérdés Ashraftól, mire Will tányérnyi szemmekl nézett fel. De addigra a herceg arcán már ott ült azt a jól ismert playboy-mosoly, ami után mindig tudta, mi következik. A herceg, mintha nem úgy gondolná, bevizezte ismét a kendőt, de megragadva a fiú egyik karját, hasravágta az ágyon, és úgy nyomta a tarkójára a hideg textilt. Will már érezte is, ahogy a szoknyája a hátára dobódik.

  Mikor Karim egy újabb adag gyógyszerrel megérkezett Will szobájához, csak elfolytott nyögéseket hallott. Pár másodpercig csak bámulta a függönyt, aztán letette az ajtó mellé a tálcát, és amilyen halkan csak tudott, odébbállt.

Le petit Prince

  A fürdőszoba minden apró zegét-zugát betöltő sűrű párában szinte teljesen elveszett a kádban fekvő Kise. Óvatosan lebontotta a kötést a lábáról, mielőtt beletette volna a forró vízbe, ami ugyan jót tett neki, azért egy picit felszisszent. A doki azt mondta, hogy pihentesse legalább két hétig, de már jócskán lejárt az a két hét. Ennek ellenére még mindig fájt, bár már legalább rábírt állni. Óvatosan megmozgatta a forró víz alatt, majd élvezte, hogy a meleg víz kissé enyhíti benne a tompa fájdalmat. A hetekkel ezelőtti jókora lila bokája mostanra már csak egy jókora tenyérnyi, kék folttá változott, és szerencsére nem is sajgott annyira, mint amennyire csúnyának tűnt.
  Nagyon jól érezte magát így a kádban fekve, még újságot is hozott magával, amit olvasgathatott. A szennyestartón ott hevert egy könyv is - Le Petit Prince -  amit még Aomine hagyott ott, legutóbbi ittlétekor. Azóta - bár világosan megmondta neki, hogy nem akarja látni - Aomine elég sokszor feltűnt, és egy idő után már nem zavarta, nem duzzogott miatta, de azért minden látogatásakor látványosan előadta magát, hogy mennyire nem vágyik most a társaságára, Aomine sem volt hülye, és tudta, hogy ez szemenszedett hazugság.
  Persze, néha kifejezetten élvezte a társaságát. A kis meghitt pillanatokat, amiket töltöttek, el nem cserélte volna semmi pénzért. Aomine elég sokat foglalkozott vele, hozott neki filmeket a kölcsönzőből, meg könyveket, hogy ne unatkozzon hosszú ágybanfekvése idejében.
  Szerette, mikor vele van... talán neki örült a legjobban az összes látogatója közül. Bár nem akarta elmondani neki - és senkinek - de valószínűleg látszott az arcán. Nem csak, mint barátot várta oda. Hanem...
  Valami koppant a szemközti falon. Kinyitotta a szemét, de nem látott semmit, biztosan csak képzelődött. Szusszant még párat a kádban, majd lassan kikászálódott, mielőtt teljesen kihűlne a víz. Maga köré csavarta a törülközőt, majd már épp készült végigtörölgetni magát, mikor a falra tévedt a tekintete, és kővé dermedt. Tőle alig pár centire épp egy szarvasbogár mászott a falon. Akkor ez volt az a koppanás! Berepült a kába a nyitott ablakon. Őt azonban nem érdekelte, hogy mennyire kába az a bogár, őt csak az foglalkoztatta, hogy ő mennyire lesz kába, ha még 5 másodpercet kell ezzel a gusztustalan rovarral egy légtérben tölteni, így egy szál törülközőbe csavarva, gyakorlatilag ordítva rontott ki a fürdőből, bravúrosan belefutva az ajtót éppen akkor kitáró Aominébe. A törülköző még útközben leoldódott róla, így ott állt egy szál semmiben, belebújva a meglepődött Aomine mellkasába, és vinnyogott, majd nagy nehezen kinyögte:
- Aominecchi..... ott egy... ott bent van egy nagy bogár....  - és szipogott.
  Aomine legnagyobb baja jelenleg nem a bogár volt, hanem Kise előtte, anyaszült meztelenül. El is pirult a látványtól egy kicsit, bár mivel teljesen hozzábújt, túl sokat nem látott, majd megköszörülve a torkát, eltolta magától Kisét, igyekezve felé sem nézni, és bement a fürdőbe, ahol egyből ki is szúrta a jó 3 cm-s rovart. Végül a Kise álltal olvasott újságot megragadva rámászatta, és felállt a kád szélére, hogy kidobja a dögöt az ablakon. Párszor megrázta, mire az lepottyant. Érkezett még kintről egy férfias üvöltés, valószínűleg valakinek pontosan a nyakába talált a kisállat, de nem tudta túlzottam érdekelni. Visszatette az újságot, majd kiment a megrémült Kiséhez, felkapva az útközben elejtett törülközőjét, és bebugyolálta vele.
- Meg fogsz fázni, te ostoba!  - tekerte körbe jó alaposan, majd picit a feje búbját is megsimogatta - így megrémülni egy ártalmatlan bogártól... - csóválta a fejét.
- Aominecchi...  - Kise szeme kivörösödött a visszatartott könnyektől - nem ártalmatlan. Csíp! És meg is csíphetett volna... és ... és ronda is! Nagyon! Gusztustalan dög! - szipogta.
  Aomine megcsóválta a fejét, és beterelgette Kisét a fürdőbe.
- Törülközz meg, addig főzök egy teát... - majd rázárta az ajtót, és felrakott vizet forrni, miközben a táskájából előhalászta az almás-epres teát, ami Kise kedvenc teája volt. Ő ugyan nem lelkesedett érte, szerinte túl "hellokitty-ízű" volt, de egyszer-kétszer meg lehet inni, különben is, ha Kise örül neki...
  Fejcsóválva morfondírozott azon, hogy mikor lett ő ilyen szentimentális, mikor Kise kijött a fürdőből. Hagyta magát kiszolgálni, de nem igazán zavarta, hiszen ha már dögrováson van a srác, akkor már igazán nem nagy kunszt kitölteni neki a teát.
  Pár perc múlva már szótlanul egymás mellett ültek, és iszogatták a teát. Kise diszkréten eliszogatta, Aomine pedig a lábát egy székre felvetve, hanyatt dőlve szlörpölte.
  - Miért jöttél? *kérdezte Kise kis idő múlva. Aomine felpislogott a teából, majd felelt* - Mert meghallottam a hercegkisasszony sikolyát, akit megtámadott a sárkány... siettem a megmentésére - mondja fapofával, majd felhajtva a teát, és tölt egy újat.
- Hülye bunkó vagy!  - fújta fel az arcát Kise.
- Olyat mondj, amit még nem tudok - vonta meg a vállát Aomine, majd hozzátette  -  de remélem, már kiheverted a sokkot.
- Cöh... - elfordul ugyan, de halkan megjegyzi - kihevertem. Köszönöm, hogy kipateroltad a bogarat - visszanéz a fiú felé - De tényleg... miért jöttél?
- Hoztam néhány könyvet, ne unatkozz.  Meg itthagytam a könyvemet...
- Ja, igen a Kisherceget... - mondta gúnyosan Kise.  - Sosem fogod megunni, hogy ezzel cukkolj, ugye?
- Sosem ^^ Viccesek a reakcióid. Pont, mint egy kishercegnek!
Kise felfújta az arcát és odavetette: - Akkor fogd a rohadt könyvedet, és menj a fenébe!
 Már felpattant volna, hogy a könyvért menjen és gyakorlatilag hozzávágja Aominéhez, de sajnos a bokája még nem mindig engedelmeskedett, így el is vágódott volna, azonban Aomine elkapta.
  Kise meglepetten feléfordult, és felszökött a pír az arcán. Aomine pedig nem tétovázott tovább, magához húzta, és megcsókolta.
  Kise megrémült... mi a fenét csinál? De közben pedig... olyan régen vágyott már erre az egészre. Sosem mondta meg Aominének, hogy mit érez iránta, de ezekszerint nem is kellett mondani, szavak nélkül is túl nyílvánvaló volt.
  Aomine kezét érezte a tarkóján, és hogy még közelebb húzva magához, már az ölében ül, így ő is átkarolta a nyakát mindkét kezével. Olyan jól esett neki most a közelsége... és ez az intimitás. Nem akarta elengedni.
  Mikor nagy nehezen, levegő után kapva megtörték a csókot, Kise fülig pirulva nézett Aomine kék szemébe a saját nagy, aranyszínű szemeivel, amik tele voltak megválaszolatlan kérdésekkel. Aominééből pedig azt lehetett kiolvasni, hogy majd egy alkalmasabb pillanatban talán megválaszolódnak.
- Ha mégegyszer így pattogsz... - súgta a fiú fülébe, miközben megsimította a haját - nem kapsz többet ilyet... Kisherceg.

Tali Shuuval ^^

  Vééégre tudtunk talizni ezzel az elveszett leánykával. ^w^
Szerencsére 6-unkból 4-en el tudtunk menni rá, elvileg pedig úgy volt h senki sem ér rá majdnem. De tudtunk menni 4-en is, a hülyeségünkkel megbolondítani szegényt.
  Kimentünk a Bakáts térre, hát kiderült, hogy nem igazán oda kellett volna, de legalább találkoztunk Delain-nel, a vak kutyussal, aki tök kawaii volt. Ettünk puffasztott rizst, és majdnem berontottunk egy istentiszteltre. Raito templom-fétise, na, én mosom kezeimet XDDDD
  Végül több telefonhívás után kiderült, hogy Shuu az oktogonon tanyázik, így fel is kerekedtünk,és a Planet Sushi alatt megtaláltuk az kapualjban. :) Én már a zebránál: az ott egy Shuu lesz!!!!   többiek:  biztos?   Biztos hát ^^
  Oda is rontottunk, hát ő is rögtön kiszúrt minket, alig ordított a fejünkről, hogy bolond otakuk XD
Rögtön fel is kerekedtünk KFC-t zabálni, hogy Shuu is élvezhesse a pesti kuriózumokat XD
  Utána meg kiültünk az Andrássyra, alig burzsuj környék, láttunk vagy öt limót, abból egy tüncirózsaszín leánybúcsús volt, még a sofőr is nőci volt.
  Ökörködtünk kibaszott sokat, születtek is "mit üzensz apának?" képek, már csak az hiányzik, hogy : Apa, néééézd, találkoztam a barátaimmal: *kép - 4 nemzetközi jelet mutató animebuzi* ERROR, ERROR 404!!!!!
Köll nekem az a pikcsőr borítóképnek XDDDD
  Miután Shuunkat visszahívták  (TAT) segítettünk egy öreg bácsinak vinni a szatyorját, szegény ült a padon és majdnem ájuldozott, de mondta, hogy csak 5 háznyira lakik, így segítettünk neki, szegény még el is sírta magát, ha jól láttam, de egy aranyos bácsi volt.
  Utána meg kikísértem Tasut Kelenfőőőődre, másik két leánykánk meg ment mozisokkal mozizni XD
  Most meg arra várok, hogy gyűjjenek mán vissza, aludni szeretnééééééék!!!!!
XD

Without end

 Aminek soha nincsen vége


Fülsiketítő robbanás. A föld is beleremegett. A lerombolt házakról embernyi darabokban pergett le a vakolat, és a kiszáradt téglák hatalmas robajjal csapódtak az elhagyott utca kövére, hogy ott apró darabokra törjenek. Vörös füst szált fel a szürke házak közül, felkavarva a port, és valahol, sok utcával alrébb magasra csaptak a lángok, elmésztve mindent, ami él, és mozog.
  Egy darabig nem hallatszott más, csak a lángok sercegése a fán. A robbanás hangja is elült. Néhány tűztől felhevült kő szétpattant, és darabjaira esve ért újra földet. Egy rég kitört ablak utolsó kis üvegszilánkja halkan lehullott egy halom hamuba.
  Csend.
Néhány perc múlva ezt a csendet azonban cipőkopogás hangja törte meg. Mintha valaki futna. A távolból, a sivatag felől kisvártatva feltűnt egy alak. A tűz felé futott. Egy kislány volt.
  A kislány végigszlalomozott a házak közt, meglepő ügyességgel ugorva át a törmelékeket, és a kidőlt falakat is minden nehézség nélkül átmászta. Emberfeletti gyorsasággal ért el egészen a pattogó lángokig, de nem állt meg. Egyenesen belerohant a tűzbe.
  Érezte ugyan a forróságot, de ennyi nem árthatott neki, mint egy közönséges embernek. Mindent füst borított, és a lángok már ezerszer körbenyaldosták őt is. Hamarosan csupa korom lett, de jelenleg ez volt a legkisebb gondja. Két lángnyelv között mintha egy ismerős ház homlokzatát pillantotta volna meg. Pislogott és közelebb ment. A homlokzatra írt betűk egyre élesebbek rajzolódtak ki előtte.    Dr.Gibson
Gondokodás nélkül belerúgott lángoló ajtóba, mire az kettétört és utat engedett neki. A ház belsejében még nem uralkodott tűz, de a füst folytogató volt, elhomályosította a látást.
  Mintha nem is érzékelné ezt, átvágott a folyosókon, felsietett a lépcsőkön, és kerülgette ki a -valószínűleg - robbanás hangjától felborult kredenceket, asztalokat. Végül a ház végében lesietett a lépcsőn, egészen le az alagsorba. Ahogy haladt egyre lejjebb és lejjebb, úgy fogyott fokozatosan a füst, és a forróság. Végül már egészen hétköznapinak tűnt számára a környezet, de tudta, hogy ez nem lesz így sokáig, ugyanis megpillantotta a vele szemben álló óriási páncélajtót. Habozás nélkül sietett oda, és mielőtt az ajtóra szerelt gép bármilyen utasítást adhatott volna, bepötyögte a tizenkét jegyű számsort a klaviatúrán. A páncélajtó két szárnya kinyílt, őt pedig ismét füst, és rettentő forróság fogta körül Belépett, és körülnézett.
  Kisvártatva meg is találta, amit keresett. Eddig rezzenéstelen arca egyetlen pillanat alatt elkomorult, sőt, meglepően dühösnek látszott. Ahogy megindult, a csizmája sarka minden egyet lépésnél hangosan koppant, és ez visszhangzott a falak közt.
  - Stella!
  Az asztal mellett kuporgó megszólított felnézett és elmosolyodott.
- Sosem szoktál így hívni.
- Kifelé!

A másik kislány szája sírásra görbült.
- Nem akarok!
- Nem érdekel!A nővéred vagyok, és szót kell nekem fogadnod! Azt mondtam, kifelé!!! - csattant fel Nana.
- De odakint minden lángol... - csóválta a fejét a másik kislány, két apró fekete copfja előre-hátra csúszott a vállán.
- Aztán? Mit árt az neked? - Nana egyre gúnyosabban beszélt - Hiszen te vagy a nagy Black Rock Shooter!
  A fekete hajú kislány csak pislogott, nem volt biztos benne, hogy mit is kellene ezek alatt a szavak alatt értenie. Nana közelebb lépett hozzá, egyetlen mozdulattal kiütötte a kezéből a benne szorongatott fehér macit, és a ruhája nyakának hátuljánál fogva felemelte a hugát.
- Velemjössz!
- Várj! - kapálózott Black Rock Shooter - a maci!
- Nőjj fel végre! - Nana letette a hugát, és megragadva a kezét húzta maga után a lépcsőn, ki egészen az utcára, ahol már majdnem minden a lángok martalékává vált.  Végigfutottak az utcákon, ügyesen kitérve a rájuk szakadó lángoló gerendák és falak elől, végül a város hátárában Nana végre elengedte Black Rock Shooter kezét.
- Hülye! - sírta el a magát a kisebbik lány.
- Oké - vont vállat Nana, majd néhány méterrel alrébb kihalászott a romok alól egy fekete- naracssárga motort. Felpattant rá és gázt adott.
- Most itt hagysz? - kiabálta túl a motor berregését a huga.
- Itt - vágta rá Nana, és feltette az orrára a fekete szemüvegét.
- Ne menj el! Apa haragudni fog!
  A motor hirtelen felzúgott, a fekete hajú kislány összerezzent a hangjától. Nana leállította a motort, lehajította magáról a szemüveget, és odalépett hozzá.
- Már miért haragudna? Hiszen meghalt... - lökte oda, még mosolygott is.
- Nem is halt meg! - kiabált vissza Stella.
- Honnan veszed?
- Tudom!
  Nana vállalt vont. Persze, hogy nem halt meg. De kit érdekel?
- Pedig a kislányát igazán kimenthette volna a robbanásból... - incselkedett.
- Azt mondta, a laborban biztonságban leszek. Azért is zárt oda.
  Nana tarkóján égnek álltak a pihehajak.
- Csak nem? Pelust is mellékelt? Szegény-szegény kicsit Stella, gyenge mint a harmat, gondosan el kell zárni, nehogy megsérüljön a puha kis bőr a kezecskéjén! - csak úgy csöpögött a hangjából az irónia. A megszólított szóvá is tette.
- Te folyton csak bántasz engem. Utálatos vagy!
- Csak megtanítom neked, milyen érzés, mikor nem szeretnek - vetette oda Nana, és visszapattant a motorjára. - Ha jót akarsz magadnak, nem maradsz itt.
- Dehát hova meheték?
- Az mindegy. Örülj neki, hogy kihoztalak onnan.
- Ott biztonságban voltam.
- Ideig-óráig - bólintott Nana - egy-két napig talán kihúztad volna, de fogadok, hogy nem tudod a számkódot, ami az ajtót nyitja.
  A kislány felfújta az arcát.
- Mentem. Nem foglak mégegyszer megmenteni, szóval légy jó és erős.
- Nem mehetnék veled?
- Hát persze, hogy nem. ^^ Neked is csak akkor kellek, amikor nincsen más. Tiszta apja ez a gyerek!
  A motor felbőgött, és kavicstörmeléket szórva maga után kilőtt egészen a sivatagba.

   Black Rock Shooter kinyitotta a szemét. Elaludt volna? Miért álmodta ezt, a sokévvel ezelőtti jelenetet?
  Felállt, és körülnézett. Egy lerobolt városban volt, előtte egy kettétört, lila kasza feküdt, a kasza mellett a földön pedig hosszan húzódót vérnyom díszelgett.
  Hirtelen minden emléke visszatért. Csak elvesztette az eszméletét, miután legyőzte MEFE-t. A füléhez kapott, ahol ott volt a kis füles.
- Nana! Itt vagy?
- Végre. Már azt hittem, meghaltál. Több, mint egy órája szólongatlak.
  Black Rock Shooter a vérnyom irányába nézett.
- Kövessem?
- Nincs szükség rá. Az apostolok jelenleg ebédelnek...
  Egyszer csak ordítás csapott fel, valahonnan messziről. Nem úgy tűnt, mintha neki szólna, viszont ebbe a hangba a világ össze fájdalma vele volt sűrítve.
- Ez mi volt?
- LLWO, gondolom... - hallatszott Nana a fülesből.
  Black Rock Shooter nem felelt.
- Hol vagy most?
- Egy városban.
- MEFE? Megölted?
- Nem... megsebesítettem, de jött valami ismeretlen szörny, és elhurcolta.
- Értem. Akkor vele már nem lesz több gondunk.
- Visszamenjek a laborba?
- Visszajöhetsz... de még sokan vannak...
- Tudom...

  - A játéknak vége! - csilingelt White Rock Shooter hangja az asztal mellől, és éppen a szájához emelte a csészét.
  Black Rock Shooter megcsóválta a fejét. Körülötte mindenhol kardok, páncélok hevertek. De neki valami sokkal fontosabb szúrt szemet. Nana kardja és ruhái... nem voltak köztük. Tehát még életben van.
- Nem - felelte.
White Rock Shooter diszkréten felhúzta a szemöldökét, és felpislogott a teájából fekete hajú klónjára, aki folytatta.
- Inkább csak most kezdődik.
Valahol messze egyszerre lobbant fel egy kék és egy rózsaszín láng.