Without end

 Aminek soha nincsen vége


Fülsiketítő robbanás. A föld is beleremegett. A lerombolt házakról embernyi darabokban pergett le a vakolat, és a kiszáradt téglák hatalmas robajjal csapódtak az elhagyott utca kövére, hogy ott apró darabokra törjenek. Vörös füst szált fel a szürke házak közül, felkavarva a port, és valahol, sok utcával alrébb magasra csaptak a lángok, elmésztve mindent, ami él, és mozog.
  Egy darabig nem hallatszott más, csak a lángok sercegése a fán. A robbanás hangja is elült. Néhány tűztől felhevült kő szétpattant, és darabjaira esve ért újra földet. Egy rég kitört ablak utolsó kis üvegszilánkja halkan lehullott egy halom hamuba.
  Csend.
Néhány perc múlva ezt a csendet azonban cipőkopogás hangja törte meg. Mintha valaki futna. A távolból, a sivatag felől kisvártatva feltűnt egy alak. A tűz felé futott. Egy kislány volt.
  A kislány végigszlalomozott a házak közt, meglepő ügyességgel ugorva át a törmelékeket, és a kidőlt falakat is minden nehézség nélkül átmászta. Emberfeletti gyorsasággal ért el egészen a pattogó lángokig, de nem állt meg. Egyenesen belerohant a tűzbe.
  Érezte ugyan a forróságot, de ennyi nem árthatott neki, mint egy közönséges embernek. Mindent füst borított, és a lángok már ezerszer körbenyaldosták őt is. Hamarosan csupa korom lett, de jelenleg ez volt a legkisebb gondja. Két lángnyelv között mintha egy ismerős ház homlokzatát pillantotta volna meg. Pislogott és közelebb ment. A homlokzatra írt betűk egyre élesebbek rajzolódtak ki előtte.    Dr.Gibson
Gondokodás nélkül belerúgott lángoló ajtóba, mire az kettétört és utat engedett neki. A ház belsejében még nem uralkodott tűz, de a füst folytogató volt, elhomályosította a látást.
  Mintha nem is érzékelné ezt, átvágott a folyosókon, felsietett a lépcsőkön, és kerülgette ki a -valószínűleg - robbanás hangjától felborult kredenceket, asztalokat. Végül a ház végében lesietett a lépcsőn, egészen le az alagsorba. Ahogy haladt egyre lejjebb és lejjebb, úgy fogyott fokozatosan a füst, és a forróság. Végül már egészen hétköznapinak tűnt számára a környezet, de tudta, hogy ez nem lesz így sokáig, ugyanis megpillantotta a vele szemben álló óriási páncélajtót. Habozás nélkül sietett oda, és mielőtt az ajtóra szerelt gép bármilyen utasítást adhatott volna, bepötyögte a tizenkét jegyű számsort a klaviatúrán. A páncélajtó két szárnya kinyílt, őt pedig ismét füst, és rettentő forróság fogta körül Belépett, és körülnézett.
  Kisvártatva meg is találta, amit keresett. Eddig rezzenéstelen arca egyetlen pillanat alatt elkomorult, sőt, meglepően dühösnek látszott. Ahogy megindult, a csizmája sarka minden egyet lépésnél hangosan koppant, és ez visszhangzott a falak közt.
  - Stella!
  Az asztal mellett kuporgó megszólított felnézett és elmosolyodott.
- Sosem szoktál így hívni.
- Kifelé!

A másik kislány szája sírásra görbült.
- Nem akarok!
- Nem érdekel!A nővéred vagyok, és szót kell nekem fogadnod! Azt mondtam, kifelé!!! - csattant fel Nana.
- De odakint minden lángol... - csóválta a fejét a másik kislány, két apró fekete copfja előre-hátra csúszott a vállán.
- Aztán? Mit árt az neked? - Nana egyre gúnyosabban beszélt - Hiszen te vagy a nagy Black Rock Shooter!
  A fekete hajú kislány csak pislogott, nem volt biztos benne, hogy mit is kellene ezek alatt a szavak alatt értenie. Nana közelebb lépett hozzá, egyetlen mozdulattal kiütötte a kezéből a benne szorongatott fehér macit, és a ruhája nyakának hátuljánál fogva felemelte a hugát.
- Velemjössz!
- Várj! - kapálózott Black Rock Shooter - a maci!
- Nőjj fel végre! - Nana letette a hugát, és megragadva a kezét húzta maga után a lépcsőn, ki egészen az utcára, ahol már majdnem minden a lángok martalékává vált.  Végigfutottak az utcákon, ügyesen kitérve a rájuk szakadó lángoló gerendák és falak elől, végül a város hátárában Nana végre elengedte Black Rock Shooter kezét.
- Hülye! - sírta el a magát a kisebbik lány.
- Oké - vont vállat Nana, majd néhány méterrel alrébb kihalászott a romok alól egy fekete- naracssárga motort. Felpattant rá és gázt adott.
- Most itt hagysz? - kiabálta túl a motor berregését a huga.
- Itt - vágta rá Nana, és feltette az orrára a fekete szemüvegét.
- Ne menj el! Apa haragudni fog!
  A motor hirtelen felzúgott, a fekete hajú kislány összerezzent a hangjától. Nana leállította a motort, lehajította magáról a szemüveget, és odalépett hozzá.
- Már miért haragudna? Hiszen meghalt... - lökte oda, még mosolygott is.
- Nem is halt meg! - kiabált vissza Stella.
- Honnan veszed?
- Tudom!
  Nana vállalt vont. Persze, hogy nem halt meg. De kit érdekel?
- Pedig a kislányát igazán kimenthette volna a robbanásból... - incselkedett.
- Azt mondta, a laborban biztonságban leszek. Azért is zárt oda.
  Nana tarkóján égnek álltak a pihehajak.
- Csak nem? Pelust is mellékelt? Szegény-szegény kicsit Stella, gyenge mint a harmat, gondosan el kell zárni, nehogy megsérüljön a puha kis bőr a kezecskéjén! - csak úgy csöpögött a hangjából az irónia. A megszólított szóvá is tette.
- Te folyton csak bántasz engem. Utálatos vagy!
- Csak megtanítom neked, milyen érzés, mikor nem szeretnek - vetette oda Nana, és visszapattant a motorjára. - Ha jót akarsz magadnak, nem maradsz itt.
- Dehát hova meheték?
- Az mindegy. Örülj neki, hogy kihoztalak onnan.
- Ott biztonságban voltam.
- Ideig-óráig - bólintott Nana - egy-két napig talán kihúztad volna, de fogadok, hogy nem tudod a számkódot, ami az ajtót nyitja.
  A kislány felfújta az arcát.
- Mentem. Nem foglak mégegyszer megmenteni, szóval légy jó és erős.
- Nem mehetnék veled?
- Hát persze, hogy nem. ^^ Neked is csak akkor kellek, amikor nincsen más. Tiszta apja ez a gyerek!
  A motor felbőgött, és kavicstörmeléket szórva maga után kilőtt egészen a sivatagba.

   Black Rock Shooter kinyitotta a szemét. Elaludt volna? Miért álmodta ezt, a sokévvel ezelőtti jelenetet?
  Felállt, és körülnézett. Egy lerobolt városban volt, előtte egy kettétört, lila kasza feküdt, a kasza mellett a földön pedig hosszan húzódót vérnyom díszelgett.
  Hirtelen minden emléke visszatért. Csak elvesztette az eszméletét, miután legyőzte MEFE-t. A füléhez kapott, ahol ott volt a kis füles.
- Nana! Itt vagy?
- Végre. Már azt hittem, meghaltál. Több, mint egy órája szólongatlak.
  Black Rock Shooter a vérnyom irányába nézett.
- Kövessem?
- Nincs szükség rá. Az apostolok jelenleg ebédelnek...
  Egyszer csak ordítás csapott fel, valahonnan messziről. Nem úgy tűnt, mintha neki szólna, viszont ebbe a hangba a világ össze fájdalma vele volt sűrítve.
- Ez mi volt?
- LLWO, gondolom... - hallatszott Nana a fülesből.
  Black Rock Shooter nem felelt.
- Hol vagy most?
- Egy városban.
- MEFE? Megölted?
- Nem... megsebesítettem, de jött valami ismeretlen szörny, és elhurcolta.
- Értem. Akkor vele már nem lesz több gondunk.
- Visszamenjek a laborba?
- Visszajöhetsz... de még sokan vannak...
- Tudom...

  - A játéknak vége! - csilingelt White Rock Shooter hangja az asztal mellől, és éppen a szájához emelte a csészét.
  Black Rock Shooter megcsóválta a fejét. Körülötte mindenhol kardok, páncélok hevertek. De neki valami sokkal fontosabb szúrt szemet. Nana kardja és ruhái... nem voltak köztük. Tehát még életben van.
- Nem - felelte.
White Rock Shooter diszkréten felhúzta a szemöldökét, és felpislogott a teájából fekete hajú klónjára, aki folytatta.
- Inkább csak most kezdődik.
Valahol messze egyszerre lobbant fel egy kék és egy rózsaszín láng.